Kémeri református templom

Templom
Kémeri református templom
Település:
Jelenlegi egyház:
REF
Építés ideje:
1700

A község régi temploma, melyet 1773-ban bővítettek és portikusszal láttak el, állítólag a Magyaros-dombon állt.

Építése

Építési ideje ismeretlen, 1774-ben templomukat bezárták, és lepecsételték az erdélyi kormány  és  II. József királyi rendelete alapján, mert engedély nélkül bővítették templomukat. A templomlátogatástól mindenkit egyaránt egy évre eltiltottak.

Története

Kémert sem kerülte el a reformáció áramlata. A környéken fejtette ki reformáló tevékenységét Ippi Bertalan. Ezt is bizonyítja az 1596-ban készült ezüst pohár, melyet Dancs Zsófia ajándékozott az egyháznak 1630-ban. Egy másik ezüst pohár Makai Török István és Lupsa Ilona ajándéka 1651-es évszámot viseli.

Tatár, török betörések és fosztogatások, császári katonák rablása, a Rákóczi szabadságharc, az 1710-es pestis járvány hozzásegítette a faluk és a lakosság pusztulását. Akik túlélték mindezt, elmenekültek, vagy biztosabb helyekre költöztek. 1715-ben Szilágy vármegyében 16 lakatlan (elhagyott) helység volt, ezek között Kémer is. A visszatérők szálláshelyüket egy kicsivel arrább építették meg. Ekkor még színmagyar falu volt. A XVIII. század derekán jelentõs számú görög katolikus telepedett le a faluban.

Régi temploma 1800-ban került lebontásra. Mennyezete deszkázott volt, ablaka, úrasztala és orgonája is volt. Az új templom nem a régi helyén, hanem a falu központjában 1800-1802 között épült jórészt a régi templom anyagából és a község hozzájárulásával. A templom hajójának mérete 31,80 x 12,30 méter.

1807-ben az új templom számára egy 327 kg-os harangot öntettek Androsofszy Dániel kolozsvári mester műhelyében. A torony később 1810-ben épült 6x6 méteres alapra a templom mellé magassága 36 méter. Templomtornyán négy zöldre festett zsalugáteres ablak van, toronysisakját  lemezzel  borították. 1817-es járvány újból megtizedeli a lakosságot.

1868-ban bővítik a templomot. Templomtornyán óra áll,  két harangja van. A templomhajón a főbejárat oldalán két ablak, a szemben lévő oldalon még három ablak van. A templomtető cseréppel van fedve. Aradon 1924-ben az egyházközség költségén egy 150 kg-os harangot öntettek Hőnig Frigyes harangöntő mesterel.

1936-ban a falunak egy 35 tagú dalárdája működik. Az új templomba a régi templom orgonáját szerelték be. Nagy belterületű templomának téli hideg időben, fűtése nincs megoldva. Itt lelkészkedett Nits István  Széplakon született költő is. Felhagynak a hagyományos harangozással, ma már gombnyomásra villanyáram működteti a toronyban lévő harangokat. A talajvíz miatt a templom falai salétromosak, ennek takarására 1,50 méter magas műanyag borítót erősítettek a külső falakra. A kémeri egyházközség a szilágysomlyói egyházmegyéhez tartozik.

 

Források

Papp Lajos: Szilágyság 65 református templomának képes krónikája

További információ

Paniti Zoltán és Paniti Eszter, lelkészek

tel.: 0260-672120, 0766-574053, 0765-219562

email: paniti_zoltanlp@yahoo.com

           

Kémeri református templom

Az adatok feltöltése folyamatban...

Szöveg kiegészítése

Ha a kiegészítené a szöveget, vagy hibát, hiányosságot talált benne, kérjük írja az alábbi mezőbe a módosításait, melyeket ellenőrzés után megjelentetjük az oldalon.

Kép hozzáadása

Ha képet szeretne feltölteni, kérjük válassza ki a feltöltendő fájlt.