Lelei református templom

Templom
Település:
Jelenlegi egyház:
REF
Építés ideje:
1783

A jelenlegi református templom 1783-1788 között épült, s némileg elüt a többi tövisháti templomtól, torony nélküli.

 A templomtorony funkcióját a mellette álló harangláb látja el, mely egyike a szép szilágysági haranglábaknak. A harangtorony a 18. század első felében épült, magassága kb. 20 méter.

Az erkély árkádos kiképzésű, négyes tagolású, csipkézett deszka mellvédekkel. A toronyderék a szoknya fölött igen magas. A harangtoronyról Szabóky Zsolt írt részletesebben.

A templom orgonáját 1886-ban építette a kézdivásárhelyi Kolonits István, lévén annak 186. műve, 6 regiszteres. A két harangja közül a kisebbik a régebbi, 1762-ben öntötték. Felirata: Isten dicsőségéhez való buzgóságából T. Ballá B. öntette 1762 V.Gye.I. a lelei református ecclésia.

A nagyharangra a következő szöveg van vésve: Isten dicsőségére öntötték a lelei református egyházközösség hívei közadakozásból. 1926. Öntötte Klein Oszkár Cugiron. Klenódiumai közül legrégibb egy aranyozott ezüstkehely 1698-ból. Felirata: Isten dicsőségére a lelei ecclésiához csináltatta Pap Ferenc 1698.

Három úrvacsorai kenyérosztó tányér is van, az egyiken csak az évszám van feltüntetve (1701), a második ónból készült, karcolásos felirattal: Isten dicsőségére Erdődi Benedek és Erdődi László 1701. A harmadik úrvacsorai kenyérosztó tányér 1772-ből való a következő latin nyelvű felirattal: Ad glóriám o potentis dei inusus sacrus leleiensis ecclésia dei majorum zelum imitatur fiendum cuarunt nobiles fratres germani Sigismund et Stefanus Pap de Lele. Anno 1772. Az egyház tulajdonában van még egy borkiöntő ónkan-na 1650-ből, melyen 2 angyal emel egy címert, benne két keresztbe tett harci eszköz (fejszéhez hasonló). Komlósi Sándor renoválta 1948-ban.

Az úrasztali terítők közül említést érdemel egy 1771-es szövésű. Rajta ez áll: Néhai tiszteletes Enyedi Sándornak özvegye, néhai nemzetes Somogyi Borbála ajándéka a lelei református ecclésia számára 1771.

Lelei református templom

Az adatok feltöltése folyamatban...

Szöveg kiegészítése

Ha a kiegészítené a szöveget, vagy hibát, hiányosságot talált benne, kérjük írja az alábbi mezőbe a módosításait, melyeket ellenőrzés után megjelentetjük az oldalon.

Kép hozzáadása

Ha képet szeretne feltölteni, kérjük válassza ki a feltöltendő fájlt.