Szilágyszér református temploma

Templom
Szilágyszér református temploma
Település:
Jelenlegi egyház:
REF
Építés ideje:
1793

Bunyitai Vince szerint Szernek az 1470-es években kéttornyos kőtemploma volt.

Építése

E kéttornyos kőtemplom a mai református templom helyén állott, melynek első, nyugati hajója 1793-ban épült.

Története

Az Úrasztal eredete ismeretlen, a szószéket fából faragták. Igen sok úrasztali terítőt megőriztek a szeriek, mind a három méretből (ti. e vidéken az Úr asztalát nagyobb, közepes és kicsi abroszokkal fedték).

A három kicsi terítő piros díszítésű, egyik adományozója ismeretlen, a másodiknak M. I., a harmadiknak V. K. 1894 a felirata. A három közepes méretű abrosz közül az egyik 1886-ban készült.

A templomnak két harangja van. A kisebbiket 1857-ben öntötték, rajta ez olvasható: Öntötte Pap Antal Szatmáron 1857, a nagyobbik harang formájában hasonlít a kisebbikhez, felirata: Isten dicsőségére öntetté a szeri református egyház az 1929. évben. Öntötte Hónig Fr. Aradon. A templom orgonája hat regiszteres, 1887-ből való, Kolonics István kézdivásárhelyi mester 182. műve.

A kusza birtokviszonyok tükröződnek az egyházi életben is, tartozott Kusalyhoz is, a hadadi várhoz is, első papja közös volt Erkeddel, Erked leányegyháza volt Szernek.

Az egyházi nyilvántartást 1778-ban kezdte vezetni Krasznai Sámuel lelkipásztor. Az első önálló papját, Szombati Istvánt, a Szatmáron tartott zsinat delegálta 1711-ben.

Szilágyszér református temploma

Az adatok feltöltése folyamatban...

Szöveg kiegészítése

Ha a kiegészítené a szöveget, vagy hibát, hiányosságot talált benne, kérjük írja az alábbi mezőbe a módosításait, melyeket ellenőrzés után megjelentetjük az oldalon.

Kép hozzáadása

Ha képet szeretne feltölteni, kérjük válassza ki a feltöltendő fájlt.