A Szilágyság közlekedése

A Keleti-Kárpátok és az Erdélyi-szigethegység között fekvő Szilágy közleke­désföldrajzi helyzete igen előnyös. Területén halad át a Kolozsvárt Szatmárnémetivel összekötő országút; ebből Haraklánynál ágazik ki a Nagyváradra vezető, a Kraszna mentét és a Berettyó-felvidéket a bihari tájakkal összekötő műút; Varsóknál pedig a Csúcsa irányába vivő, Szilágyot a Sebes-Kö­rös völgyével összekapcsoló műút. Korábban az Olt és a Maros völgye mellett a Szamos képezte (és képezi ma is!) az erdélyi átjárók egyikét.

A Gesta Hungarorum-ban is szereplő Meszes kapu a különböző irányból mozgó hadak nagy átjárója volt, s egyike az Erdélyből jövő kereskedelmi útvonalaknak is. Már a 10. szá­zadban a meszesi kapun át ve­zetett a Désaknáról jövő sóút, amely a Zilah-patak völgyét követve Hídvégnél Érszalacson keresztül Szolnokig szárazföldön haladt és onnan tiszai víziútra terelődött át. Az Álmos által alapított Szent Margit kolostor­nak (Monasterio S. Margarethae in Meches) a meszesi kapun át sót szállítók egy darab kősót voltak kötelesek adni. Marosi István, egrespataki lelkész-író 1684-ben, a Descriptio Silvaniae című munkájában azt írja: hogy a „Szilágyon vagyon a sónak portusa".

A 19. századvégi gazdasági élet fejlődése maga után vonta a vasútépítés fel­lendülését is. 1880-ban engedélyezték a Nagykároly-Zilah, a Szamos völgyi vas­út, Margitta-Szilágysomlyó, Szilágysomlyó-Sarmaság, Zsibó-Nagybánya, Sülelmed-Szilágycseh vonalak építését. Ezeket a század végéig át is adják a forgalom­nak. Ilymódon a Szilágyságnak sikerül akkori elszigeteltségéből kikerülve bekap­csolódnia az országos vasúthálózatba. 

Kommentek

Ehhez az íráshoz nem lehet kommentelni.