Kun Béla

Kun Béla
1886.02.20 (Lele) - 1938.08.29 (Moszkva)

Életpályája

Újságíró, kommunista politikus, a magyarországi Tanácsköztársaság tényleges vezetője.

Köztisztviselői zsidó családban született az akkoriban Szilágycseh közigazgatásához tartozó Lele faluban, 1886-ban. Szülei vallástalanok. Apja, a falu jegyzője, kitért izraelita (Galíciából), anyja, Goldberger Róza pedig szintén kitért protestáns.

Zilahon és a kolozsvári kálvinista középiskolában végezte középfokú tanulmányait, majd a kolozsvári egyetem joghallgatója lett, ám 1904-ben félbeszakítva tanulmányait, újságíróskodni kezdett Kolozsvárott és Nagyváradon. 1906-ban magyarosította a nevét Kunra.

Cikkei miatt többször állt bíróság előtt. 1907-ben fél éves fogházbüntetésre ítélték, amit a szegedi Csillagbörtönben töltött le. A publikálás helyett a tisztviselőséget választotta: a kolozsvári Munkásbiztosító Pénztár titkáraként alkalmazták, ahol azonban később sikkasztással vádolták meg.

1913 májusában feleségül vette Gál Irént, egy középosztálybeli zenetanárnőt.

Hivatkozások

Lele
Lele Árpád-kori település. A Szilágylele megnevezés főként írásban használatos.

Kun Béla

Az adatok feltöltése folyamatban...

Szöveg kiegészítése

Ha a kiegészítené a szöveget, vagy hibát, hiányosságot talált benne, kérjük írja az alábbi mezőbe a módosításait, melyeket ellenőrzés után megjelentetjük az oldalon.

Kép hozzáadása

Ha képet szeretne feltölteni, kérjük válassza ki a feltöltendő fájlt.