Zilahi Kiss Imre

Életpályája

Zilahi Kiss Imre költő, 1845-ben született, Zilahi Kiss Károly öccseként. Zilahon töltötte gyermekéveit. Már gyermekkorában írt verseket. 12 éves korában már a Magyar Néplapba küldött, szellemes és az eseményeket ügyesen visszatükröző vidéki leveleket.

Károly haláláig Cserényi Imre néven szerepelt és csak Károly halála után használta a Zilahi Kiss Imre nevet. Károly igen szerette Imrét talentumáért, ő bíztatta, hogy tanulja meg az orosz nyelvet, fordítsa le az orosz remekírókat.

17 évesen oroszból való fordításaival csakhamar kitűnt, ezek a fordítások a Nővilágban jelentek meg. Az Erdélyi Posta segédszerkesztője. Mint költő, fordító s kritikus egyaránt nyomott hagyott az irodalomban. Rokonszenves ember, édes beszédű, nőhódító színészi tehetség.

Magánszorgalomból megtanult németül. 1863-ban minden kolozsvári lap munkatársa, színészek kritikusa és több párbaj részese. Józan életű, teán kívül más italt soha nem ivott.

Imre egyetlen eredeti verseskötetét 1866-ban rendezte sajtó alá. Első és erős szerelmének tárgya egy szép kacér, akkori pesti divathölgy doktor Vurdáné volt, könyvét is annak ajánlotta. Ez a szép asszony mellette volt félévig tartott súlyos betegségében, ott volt halálos ágyánál is.

Zilah
Zilah A Meszes lábánál elterülő Zilah már a honfoglalás idején lakott település volt. 1241-ben a tatárok feldúlták, felégették hogy a legenda szerint csak egy tyúkól maradt meg a városból.

Zilahi Kiss Imre

Az adatok feltöltése folyamatban...

Szöveg kiegészítése

Ha a kiegészítené a szöveget, vagy hibát, hiányosságot talált benne, kérjük írja az alábbi mezőbe a módosításait, melyeket ellenőrzés után megjelentetjük az oldalon.

Kép hozzáadása

Ha képet szeretne feltölteni, kérjük válassza ki a feltöltendő fájlt.