Désháza (Deja)

Désháza (Deja)

Désházáról azt beszélik, hogy a falu más helyen terült el, a helyi hagyomány szerint közelebb a szilágyszegi úthoz. A monda szerint a krími tatárok támadása miatt húzódtak a 17. században bennebb, a menedéket nyújtó erdő közelébe.

Mások szerint a Dés nemzetség téli szálláshelye volt, ugyanis védett katlanban terül el, ezért teleltetésre alkalmas volt a hely.

Désháza a fazekasságról híres tövisháti falu. Szilágycsehtől délre, Nagyszeg és Szilágyszeg között fekvő település. Szilágyszeg községközponttól keletre, nem egészen öt kilométer távolságra található. A Zilah és Szilágycseh közötti műútról letérve közelíthető meg. Zilahtól 34, a volt járásszékhely majd rajonközpont Szilágycsehtól 10 kilométer a távolság.

Etimológiája

Nevét valószínűleg alapítójától nyerte: 1343-ban a leleszi konvent a részjószág negyedrészét Deés fiainak adja, majd Zsigmond király a birtokot 1414-ben a kusalyi Jakcsoknak adta, mint lakatlan birtokot. Nem lehetett mégsem lakatlan falu, mert a birtokba iktatáskor a désházi nemesek tiltakoztak, ezek közül a korabeli dokumentumok a menyói Barcha fia, Benedek fia László, désházi Veres György elégedetlenségére utalnak, akik pert indítottak a jogtalannak tartott birtokajándékozásért. A perben meghozott ítélet szerint a birtok a désházi Menyói Benedek fia Lászlóé lesz, aki az okiratokkal igazolta őseinek tulajdonjogát. 

Története

Désháza még 1954-ben is 36 iparengedéllyel dolgozó fazakas (a családok 16 százaléka) volt Désházán, bár a fiatalok részéről már ekkor hiányzott a megfelelő arányú utánpótlás - a fazakasság kiöregedő mesterséggé vált - írta dr. Kós Károly helyi néprajzi kutatásait összegező dolgozatában.

A nemesfalu népességéhez képest a kevés és gyenge minőségű föld a megélhetés miatt a háziiparra ösztönözte lakosait, akik maguk állították elő szerszámaikat, a ruházatot s a házépítésben divatos kalákamunka az elmúlt évtizedekben is gyakorlat volt.

A múlt század vége előtt, 1895-ben gazdaságainak száma 145, területe 705 katasztrális hold, amit a kollektivizálásig 520 hektárra sikerült a vásárlások révén gyarapítani. Öt évvel a századforduló előtt 293 hold szántójuk, 236 hold erdőjük, 58 hold rétjük, 25 hold kertjük és 22 hold parlagszőlőjük volt, legelő mindössze 19 hold.

Lakosai közül akkor nem is kevesen a fazakasiparral való foglalkozásból éltek meg. Dr. Kós Károly kutatásai szerint az első világháború előtt 65 fazakas dolgozott Désházán, s állítása értelmében korábban a lakosság többsége űzte ezt a háziipari megélhetési formát. Termékeikkel régente a távolabbi Szilágysomlyóig eljutottak, ám az ottani fazakasok miatt nem könnyen szerezhették meg az árusítási jogot.

Az ugyancsak tevékeny és termelékeny zilahi fazakascéh ellenállása miatt sem kaptak Zilahon a piacon árusítási jogot 1900-ig, akkortól kezdve is csak a különös munka jutalmaként nyerik el a város engedélyét, miután elkészítik a városi kórház vízellátásához szükséges rengeteg cserép vízvezető csövet egy külön erre szerkeztett gépezet segítségével.

A két város ellenállása miatt tehát arra kényszerültek, hogy a cserépárujukkal feljárják a dombvidéki román falvakat, szekereikkel eljussanak az alföldre, ahol gabonáért cserélték be termékeiket.

Megszakadt a hagyomány, a fazekasság gyakorlása a huszadik század vége előtt. A hatvanas esztendőkben még pár családnál forgott a korong. Próbálkozott a fogyasztási szövetkezetek megyei szövetsége is a hagyomány felélesztésével, ám az akkori kereslet nem a sajátos mintájú désházi edényre szólt, hanem a fekete kerámia volt divatos, aminek viszont helyben nem volt hagyománya. Éppen úgy megszakadt a kályhacsempe készítésének gyakorlata is.

A désházi csempekészítésről a néprajzos dr. Kós Károly 1850-ből származó adatot ismertet, miszerint a kisdobai papilakhoz készítették, de akárcsak a zilahi, a désházi feljegyzések is a csempés kandallók 18-19. századi elterjedésére utalnak. Ám a kandallókat lebontották, nem volt igény rájuk, így a csempekészítésre sem volt szükség, illetve azt az olcsóbb, de nem szebb gyári termék szorította ki. Különösen a káposztásfazekuk volt híres, azzal Kolozsvárig eljutottak, lévén az a kukta ősi változata, mivel a kukta elvén alapszik.

A gyáripar, az építőtelepek elszívták a fiatalokat, 1996-ban egyetlen 70 éven felüli fazakas volt, Hunyadi Imre, és virágcserépkészítéssel foglalkozik még Máté Lajos.

A magyar lakosságú falut román lakosságúak veszik körül, és a szilágysági településekre jellemzően majdnem színtiszta református népessége. A reformátusokon kívül még a félszázat sem éri el a pünkösdisták, jehovisták, baptisták száma Désházán.

A századforduló előtt elemi iskolája egy tantermű és felekezeti jellegű volt. Az iskolával kapcsolatban kevés az adat, s jellemző lehet 1936-ban az akkori lelkésznek epés feljegyzése a tanításról, miszerint: „megkezdte a tanító a disznótorba járást, ami Désházán reggel tíztől este tízig tart". Személyes ellentét is lehetett a lelkész és a tanító között, erről szól a diáriumnak az a feljegyzése is, hogy 1936-ban ugyancsak a fogyasztási szövetkezet szervezése folyt a Török nevű tanító részéről, jóllehet annak eszméje a lelkésztől származott.

Csekély lélekszámú falu volt 1847-ben, mindössze 225 lakossal és valamennyit magyar reformátusként írták össze. Közel fél évszázadnyi idő teltével, 1890-ben 619 lakosából 609 magyar, román 8 és 2 más nemzetiségű. Az 1920-as összeírás 742 lakost jegyzett fel, amiből 732 a magyar és 10 zsidó. Az 1992. évi népszámlálás adatai a mintegy száz esztendővel azelőtti lélekszám megkettőződéséről ad számot: 1254 lakosából 1252 magyar, egy román. Télen a faluban lakik egy cigánycsalád, nyáron pásztorkodnak a falun kívül tartózkodva. 

Hivatkozások

Források

o Fejér László: Désháza, 356-360. old., in.: Szilágysági magyarok, Kriterion, Bukarest, 1999.
o Petri Mór: Szilágy vármegye monográphiája, III. k., 1902.
o Kós Károly, ifj.: A désházi fazekasság jelene és jövője. Falvak Dolgozó Népe XXVIII. (1972) 27. sz. 11.
o Kós Károly, dr.: Agyagmunka. In.: dr. Kós Károly - Szentimrei Judit - dr. Nagy Jenő: Szilágysági magyar népművészet, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1974. 58-103.

Épített örökség

Désháza református temploma
Désháza református temploma 1719-ben vált anyaegyházzá és a pap Szilágyszegről ide költözött. Ebben az időben csak feltételezni tudjuk, hogy a helybelieknek volt temploma, mert a levéltári adatokból kitűnik, hogy már 1631-ben istentiszteletet tartottak Désházán, de a templomépítésről nincsenek adataink. Az is lehetséges, hogy ebben az időben a helybeliek Szilágyszegre jártak. A felhasznált források szerint a XVII. században Szilágyszeggel társegyház, és közös papjuk volt.

Désháza (Deja)

Az adatok feltöltése folyamatban...

Szöveg kiegészítése

Ha a kiegészítené a szöveget, vagy hibát, hiányosságot talált benne, kérjük írja az alábbi mezőbe a módosításait, melyeket ellenőrzés után megjelentetjük az oldalon.

Kép hozzáadása

Ha képet szeretne feltölteni, kérjük válassza ki a feltöltendő fájlt.