Diósad (Dioşod)

Diósad (Dioşod)

A szájhagyomány szerint Thököly Imre is járt Diósadon (1677. november 6-án este érkezett), s a szabadságharcos Szabó Pál lelkész, a későbbi esperes, Bem tábornok testőrcsoportparancsnoka is itt van eltemetve. Nem utolsó sorban, Ady Endre őseinek faluja.

Magyar település a Szilágyságban, Zilahtól északnyugatra. Megközelíthető a Zilah-Szatmár főúton, Zilahtól 11 km-re jobbra térve a goroszlói vasútállomás előtt, azt elhagyva, a földrajzi értelemben vett Tövisháton jobbra fordulva.

 

Etimológiája

A történelmi dokumentumokban először Od, Ad, Aad településként szerepel, de 1441-ben már Diós-Ad. Neve Kiss Lajos szerint: az összetett név előtagja a magyar dióból képződött, utótagja pedig a régi magyar, nyelvemlékbeli Od személynévből való. Az Od a régi német Odt (Ottó) személynévre vezethető vissza. Ady Endre öccsének, Lajosnak fiatalkori, naiv etimologizálása szerint családjának ősapja Ond vezér volt, s az Ad helységnév a honfoglaló vezér emlékét őrzi. Később Ady Lajos is a magyar odu főnévvel kapcsolja össze, Ady Endre pedig az ad igével. Nevének változatai Petri Mór szerint: Od (1345), Ad, Adfalu (1424), Diós-Ad (1441), Aad (1505), Adh (1537), Dyosad (1539), Diósad (1544), Dyosaad (1564), Dioszad (1641). A település nevének előtagját, a diós jelzőt a szájhagyomány szerint is a sok diófáról, a dióval való kereskedésrl kapta.

A falu eredetére vonatkozólag Kovács Zsigmond (1908-1929) lelkész a következőket jegyezte a diósadi református egyház Diáriumába 1925-ben: „A legelső hiteles adat a község létezéséről az az egyház ládájában most is őrzött függő pecsétes pergamen 1349-ből, amely azt látszik igazolni, hogy a község akkori neve Ad". Az egyház Névkönyve 1879. évének 47. lapján is említést tesz ama függő pecsétes pergamenről és a falu nevének eredetéről.

Története

Első írásos emléke a településnek 1345-ből való, amikor a váradi káptalan előtt Od és Mocsolya birtok fölött békésen megosztoznak Od(i) János fiai és a Guthi testvérek, új határokat járnak ki, egyúttal elválasztva a mocsolyai, diósadi és kusalyi birtokokat. Bár igen kevesen, de tudnak arról, hogy a falu a Suhaly (Sóhaj) határrészről telepedett a mai helyére.

1364-ben ismét kijárják Diósad határát, ezúttal Dénes erdélyi vajda rendeletére s a továbbiakban az adiak a kusalyi Jakcsokkal perlekednek 1584-ig, amikor Hadad várának tartozékaként Wesselényibirtokba kerül.

Diósadról igen gazdag az információ a középkor korai szakaszából is, a leleszi Konvent is számos (feldolgozatlan) dokumentumot őriz, a Zichy-és Wesselényi-okmánytár is, a kolozsmonostori Konvent 1441-1461 között 6 jegyzőkönyvet őrzött meg a birtokviszályokról.

Az Ad(i) János leszármazottain kívül birtokai voltak itt még a Széchi, Gúthi és Gencsi családoknak, Pázmány Péternek és özvegyének, a sámsoni Körösi családnak, a somlyói Báthory családnak, a kusalyi Jakcsoknak és a bélteki Drágffyaknak, a szilágynagyfalusi Bánffy családnak, majd 1641-tól a Lónyai és a szántói Becski családnak. I. Rákóczi György egy udvarházat és 9 jobbágytelket adományozott Bán Istvánnak, de a Gúthi Zsuzsanna leszármazottai - a Fodor család - 1733-ig osztatlanul birtokolták földjeiket. A 17. század elejétől kezdődően történelme a hadadi várhoz, illetve a Wesselényiekhez kapcsolódik.

Diósad lakosságára, annak számbeli növekedésére vonatkozólag elmondhatjuk, hogy életképes település volt az idők folyamán, önmagát többször újrateremtette.

Valaha (1623) városi rangú település volt. Ma házainak száma 545. Szerencsétlenségének elsőrendű oka a szomszéd falu, Kusaly, annak gazdasági és egyéb vonatkozású determináló volta, amely eltartott a hadadi vár birtokbavétele után is. Bár 1584-ben Báthory István, lengyel király Wesselényi Ferencnek adományozza Diósadot, Hadad várának tartozékaként és 1623-ban városi (oppidum) rangú település, lakossága legalább háromszor cserélődött. Ezeknek okai között említhetjük például az 1668-as esztendőt, amikor a tatárok elpusztítják a falu lakosságának nagyobbik részét, a későbbi (székely) betelepítéseket, az 1849-es kolerajárványt. A református egyház Diáriumában olvashatjuk, Kovács Zsigmond utólagos bejegyzéséből: „a cholerában elhaltak feletti harangozás és felettük való prédikálás eltiltatott".

A Pragmatica sanctio idején már 90 magyar és 9 görög katolikus él Diósadon. 1847-ben, a kolerajárvány előtti évben, 922-en lakták Diósadot, ez a szám 1896-ban 1453-ra emelkedett. 1943-ban a lakosság száma meghaladta a 2000-et, s ekkor még egységes a református egyház, a születések száma meghaladta az elhalálozottakét, a demográfiai görbe felfelé ívelő, amit az is bizonyít, hogy az 1950/60-as években itt párhuzamos osztályok működtek.

A diósadi állami iskola múltját egy ismeretlen szerző hét lapon - némi elfogultsággal ugyan -, de megírta, és 1928. április elsején iktatta. Ezek szerint a diósadi felekezeti oktatás kezdetét az 1800-as évek elejétől számíthatjuk, amikor az egyházi jegyzőkönyvek említést tesznek a rector fizetéséről, a tankönyvek beszerzéséről Debrecenből, amikor bibliákat, zsoltárokat, olvasókönyveket borban fizették. Az állami iskola létesítését a magyar királyi vallás és közoktatási miniszter az 55259-es számú rendeletében határozta el 1900-ban, s az oktatást 1905. november 25-én indították útjára. A néptanítók közül Török Lajos igazgató megszervezte a Gazdakört, a Fogyasztási Szövetkezetet, Szalkay József kántortanító a Hitelszövetkezetet. Századunk első két évtizedében a 6-12 éves gyerekek voltak iskolakötelesek, és így is 300-350-re emelkedett az iskolások száma.

Trianon után még Szalkay József említette, hogy 1918 végén mintegy 120 székely katonát helyeztek el az állami iskolában, akik néhány hónapi (1919. április első hetéig) tartózkodásuk alatt az iskolát, annak bútorzatát, felszerelését megrongálták. A két világháború között is párhuzamosan működik felekezeti és állami iskola. Az általános iskola ma is működik.

Történelmének leghosszabb szakaszában zárt és öntörvényű közösség volt, így tudott fennmaradni. Kiemelendő a gyakori tatárveszély, a Suhajról való feltelepedés a dombra, az Őzöngyűrű (mai ejtéssel: Őzingyuri) határnév, mely arról az időről regél, amikor Kusalyon még állt a Pogányvár, s a várból kiszabadult egy őz, nyakában valamelyik Jakcs kisasszony gyűrűjével, s a nevezett helyen lőtték le.

A diósadiak jelenéhez tartozik múltjuknak tudatos vállalása, s érdekes, hogy székely betelepített voltukat büszkébben vállalják, mint az Ady-mítoszt.

Hivatkozások

Források

Sipos László, Diósad, in.: Szilágysági magyarok, Kriterion 1999, 361-365. old.

Kovács Sándor: Diósadi tudósítás. 1976, 29. évfolyam, 1. sz., pp. 2.

Kós Károly, dr.: Agyagmunka. In.: dr. Kós Károly - Szentimrei Judit - dr. Nagy Jenő: Szilágysági magyar népművészet, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1974. 

Kulcsár Dávid fotói

 

Épített örökség

Diósadi református templom
Diósadi református templom Egyházának keletkezése egybeesik a Szilágyság reformációjával.

Népi kultúra

Események

Diósad (Dioşod)

Az adatok feltöltése folyamatban...

Szöveg kiegészítése

Ha a kiegészítené a szöveget, vagy hibát, hiányosságot talált benne, kérjük írja az alábbi mezőbe a módosításait, melyeket ellenőrzés után megjelentetjük az oldalon.

Kép hozzáadása

Ha képet szeretne feltölteni, kérjük válassza ki a feltöltendő fájlt.