Egrespatak (Aghireş)

Egrespatak (Aghireş)

A falu első írásos említése 1361-ből származik. Zilahoz tartozott 1494-ben.

A megyeszékhely Zilahtól északkeleti irányban 6 kilométerre, a községközpont Magyarkeceltől délnyugati irányban 6 km távolságra fekvő település. Vallási múltja 1598-ig nyúlik vissza.

Etimológiája

Egrespatak az égerfától kapta a nevét.

Története

A helységnek történelme során sok birtokosa volt királyi és fejedelmi ajándékozások következtében. 1650-ben II. Rákóczi Györgyé a falu, s valamivel több mint fél századdal később, 1708-ban Báthory-Gyerőfi birtok. Homoródszentmártoni Bíró Zsigmond és neje zálogba adták a falut br. Korda Györgynek négyezer forintért. A 18. század végén, 1797-ben Egrespatak főbb birtokosai között báró Alvinczi Gáborné és Vith kapitány nevét említi a krónika.

Történelme során lakossága megszenvedte a török-tatár dúlást, úgyszintén a kurucvilágot, 1708-ban a falut pusztán hagyták. Feljegyezték, hogy elszenvedte Mihály vajda hadainak pusztítását, 1601. augusztus 3. után pedig Basta hadai sem kímélték.

Az 1700-as évek elején az osztrák hadsereg beszállásolásaitól való félelem sokakat elüldöz a faluból. Ezeknek a pusztításoknak a nyoma meglátszik a település szerkezetében és az egyes helyek elnevezésében. A templom ma már szinte a falun kívül található, a házak pedig a Meszes felé húzódtak fel. Ezeken túl, fölfelé szintén tömbben találhatók a románság házai.

A templomtól keletre elterülő rész neve ma is Láb. Szájhagyomány szerint itt lábon töltött a lakosság egy telet, mivel a falu elpusztult. Az utolsó nagyméretű pestis 1742-ben itt is tombolt.

A múlt század vége előtt és a második világháború után 1968-ig közigazgatásilag önálló település, hozzátartozott Ilyeszölő, Micepatakpuszta, Taplóspuszta, Vígpuszta, s a körjegyzői székhelyként nyilvántartott Egrespatak lakóinak száma már meghaladta az ezer lelket.
Lakossága a történelmi, gazdasági és politikai helyzet függvényében csökkent vagy gyarapodott.

Egy 1715-ból származó kimutatás szerint 12 jobbágy és egy zsellér fizetett adót, ezek közül kilenc magyar és négy román. Ugyanabban az évben, 1715-ben a falunak 117 lakosa volt, ebből 81 magyar és 36 román. A viszonylagos békével eltelt néhány esztendő elegendő volt népessége megkettőzéséhez: 1720-ban 261 lakosából 135 magyar és 126 román. Petri Mór jegyezte meg a falu lakossága nemzetiségi összetételével kapcsolatban, hogy a lakosok neve magyar ugyan, de nyelvre nagyobb részük oláh.

Az 1848-as szabadságharcot megelőzően 388 lakosából 276 a görög katolikus és 112 a reformárus vallású. Nem lényeges nagyságú a lélekszám gyarapodása a későbbiekben sem, 1890-ben 864 lélek lakja, melyből magyar 328 és 527 román, feltüntettek kilenc más nemzetiségűt. Szilágy Vármegye községeinek Kalauza 1924-ben ismét ezer lelket meghaladó lakosságról szóló adatot közöl: az 1188 összlakosból román 726, magyar 429, zsidó 13 és egyéb 20. Századunk vége előtt kevéssel sem lehet figyelemre méltó gyarapodásra utalni, hiszen az 1992. évi népszámlálás értelmében lakosainak száma 1196 volt, amiből románnak 671, magyarnak 525 személyt írtak be. Más nemzetiségű lakos nem szerepel, cigányok sem lakják a falut.

A falu építkezési szempontból vegyes képet mutat, a beltelek sűrűbb beépítése a két világháború, még pontosabban századunk második felében indult el. A girbén-görbén kanyargó utcák rendje a domborzati, valamint a telektulajdonosi viszonyokhoz igazodott. A századelő utcanevei: Alszeg, Ájmező, Ilye, Pogyóré, Szoros, Krisán, Felszeg mellett ma is létezik a Szoros és a Bándi-sor, ez utóbbi a gyakran előforduló családnévre utal.

A vegyes etnikumú település lakosságának mind román, mind magyar része több felekezethez tartozik. 1886-ban 388 reformátust, 580 görög katolikust írtak össze, s volt 20 izraelita. Jelenleg az 55 százalékot kitevő románság ortodox és görög katolikus, baptista, pünkösdista és jehovista. Ez utóbbi három felekezet a magyarok körében is létezik.

A felekezeti iskolát 1600 körül alapították, s Petri Mór megjegyezte, hogy az iskolamester akkori fizetése egy-egy véka búza volt a hívektől. Egytantermű állami iskolája 1895/96-ban létesült, s a századelőn új épülethez fogtak.

Egrespatak lakossága évszázadokon át földműveléssel, állattenyésztéssel tartotta fenn magát. Földje kevés volt, ezért is jártak napszámba a zilahi szőlőkbe. A második világháború előtt kevés birtokosa volt, azok között zsidó bérlők is voltak, vagy tulajdonosok, akik Zilahon laktak s a földet helybeliekkel megműveltették. A település gazdáit is a kollektív gazdaságba erőltették, s az fennállt 1989-ig. Nem tartozott a jelentősebb gazdaságok közé abban a formájában sem, a gépészeti állomásnak csak részlege volt. Furcsamód, noha Zilah közelében volt, a krasznai szövetkezetközi majd agráripari tanács körzetébe tartozóként peremvidéken nem fordítottak sok figyelmet a kevés határú és gyenge földminőségű gazdaság fejlesztésére.

A jelenlegi földet művelők elöregedettek, a fiatalok többsége, bár munkanélküli, hozzáértés híján és amiatt, hogy a földművelés nem hajt hasznot, inkább alkalmi munkát keres helyben, városon vagy Magyarországon.

Hivatkozások

Források

Fejér László: Egrespatak, in.: Szilágysági magyarok, Kriterion, 1999, 368-372. old.

Épített örökség

Egrespataki görög katolikus fatemplom
Egrespataki református templom
Vallási múltja 1598-ig nyúlik vissza. Református temploma késő-gótikus maradványokra épült.

Egrespatak (Aghireş)

Az adatok feltöltése folyamatban...

Szöveg kiegészítése

Ha a kiegészítené a szöveget, vagy hibát, hiányosságot talált benne, kérjük írja az alábbi mezőbe a módosításait, melyeket ellenőrzés után megjelentetjük az oldalon.

Kép hozzáadása

Ha képet szeretne feltölteni, kérjük válassza ki a feltöltendő fájlt.