Vérvölgy (Verveghiu)

A megye északi részén a Zilah-Szilágycseh között található magyar lakosságú falu, a megyeszékhelytől a tövisháti dombok aljában.

Közigazgatásilag Debren községhez tartozik. Területe a bel- és a kültelekkel együttvéve nem egészen hat négyzetkilométer a Szilágy száz-kétszáz méter széles völgyében. Domborzatának köszönhetően éghajlata 2-3 fokkal enyhébb télen, mint a környező falvakban, ugyanis a dombok elzárják a hideg légáramlatok útját.

Etimológiája

Nevének első írásos említése előfordulásban poss. Veruolg 1334-ből, 1387-ből pedig a Werwelg, más névalakjai: Vervewlghe 1446, Werweolgy 1549, Vérvölgj 1797, Vérvölgy 1805. A századelőn még legendás hangulatú helynév századunk végén legfennebb krimit sejtetőnek tűnhet, a helybeliek névértelmezése az előbbi, a mondavilág javára billen a település nevének magyarázatát illetően.

Petri Mórnál is a falu nevének eredete a néphagyomány alapján történelmi eseményekből származik, mégpedig abból, hogy Szent István vezért küldött a pogány vallás elfojtására, eszerint Doba és Szentkirály között vértől patakzó volt a völgy ott, ahol Vérvölgy található. 1996 tavaszának végén a 75 éves Bányai Károly (92. sz.) és Károly fia egybehangzóan állították, hogy a falu mindig ezen a helyen terült el, és tatárjáráskor vérontás volt;

A népetimológiával ellentétben a nyelvtörténész Szabó T. Attila hívta fel a figyelmet: „Karácsonyi János már kimutatta, hogy e helynevünk előtagjának legtöbb esetben semmi köze a vér=sanguis köznévhez, hanem benne a régi magyar, újabban csak a Székelyföldről ismert üvér-üver szónak megcsonkult alakja lappang. Ilyen Vérvölgy több helyről is kimutatható (MNY IV. 352-3). Szilágy megyében egy község és ugyanott négy község egy-egy határrészének neve, Mezőkölpény helynevei között is szerepel."

Története

Vérvölgy a 1876 előtt Közép-Szolnok vármegyéhez tartozott, és Petri Mór közlése szerint 1720. június 5-én a vármegye generális széki gyűlést tartott Vérvölgyön.

Az újkor előtt részbirtok volt e falu, 1519-ben Vérvölgyön ugyanis megosztozott Kisdobai Antal, Nagydobai Illés Tamás és Nagydobai György. Ősi Szilágyi György a közép-szolnoki Werwewlgh és Szentkirály birtokait 1532-ben Szentkirályi Moldovai Antalnak adta el 12 forintért.

Régészeti ásatásokat nem folytattak sem a faluban, sem határában, kincsleletekről csak a népmondák tesznek említést, történelmi romjai, műemlékei sincsenek e tövisháti falunak.

Az 1895. évi gazdasági összeíráskor területe 1095 kat. hold, amiből 546 a szántó, 208 rét, 97 legelő, 82 kert, 26 az erdő és 59 hold a parlagszőlő. Jelenleg nagyobb gazdasági területtel bír a falu, ami gyarapodásra, illetve az elmúlt század végének, a századelő első évtizedeinek divatos földvásárlásaira, földszerzésre utal.

Az 1962-ben Vérvölgyön is megalakult kollektív gazdaság (együtt Nagymon és Nagymonújfalu falvakkal) 960 hektár szántót, 120 ha kaszálót, 300 ha legelőt tudott leltári nyilvántartásában, mely szántóföldből 121 ha Nagymoné és 360 ha Nagymonújfalué, a többi Vérvölgy földbirtoka volt Bakcsy Attila agrármérnök közlése szerint, aki 1967-től a három társulásból, lényegében a nevezett három faluból alakult mezőgazdasági termelőszövetkezet főmérnökeként dolgozott.

Vérvölgyön száz hektárt meghaladó területen műveltek szőlőt a kollektivizálás előtt.
„A bortermesztésen kívül hegyeinek más hasznát is veszi, alján és tetején többnyire gyümölcsfák sötétlenek, valamint laktelkeik körül is. így annyi gyümölcs terem Szilágynak, mennyit fel sem emészthet. (...) Gyümölcsei közül sokasága és jóságáért megnevezhetni a cseresznyét és szilvát, az első hazája Bürgezd, és utolsóé Vérvölgy" - írta Kőváry László 1840-ben a Föld- és országtani vázlatok Szilágyról című honismereti tanulmányában.

Még több gyümölcsfa volt a faluban 1967-ben, mint az azután megejtett összeírásokban, a helybeliek véleménye szerint az 1982-es emlékezetes jégverés óta gyenge a termés.

A Szénafű határrészen az 1989-es rendszerváltást követően is megmaradt az 1975-76-ban telepített 45 hektár szilvás, a pár esztendővel ezelőtt ültetett 20 hektár almás ellenben elpusztult. A helybeli öregek emlékezete felidézi még a múltat, miszerint cseresznye volt rengeteg, a románság vásárolta, piacra vitték Zsibóra; Zilahra ritkábban, még Kolozsvárra is.

A kajszi- és őszibarack mellett a mézeskörte, motyókörte, vilmoskörte, rogyás pergament körtefajták bőven előfordultak a faluban; sajnos, a kollektivizálás után a központosított gazdaságvezetés a hagyományos és bevált gazdasági ágazatok megszüntetését idézte elő. Szilva volt és van most is bőven; régen a környékbeli falvak lakosai sárgaszilvásoknak nevezték a vérvölgyieket.

Bort is szállítottak a faluból eladásra. A szőlőtermesztéshez való ragaszkodás megmaradt máig, noha a régi szőlők elpusztultak, a föld újramagánosítását követően, 1991 után is telepítettek a szőlőhegyeken.

A hírneves Medvesajtó már nincs meg. Az 1837-ben, fából készült ötletes szerkezetű szőlőprés súlya után, saját magától nyomta le a szőlőt, nem kellett húzni, csavarni, szárazra sajtolta a beleöntött szőlőfürtöket. Szolgáltatást végeztek vele szüret idején, a közeli rokonságon kívül bárki használhatta, általában egy veder musttal fizettek érte. Idős Bányai Károly nagyapja, Tóth Gerzson tulajdona volt még a múlt század elején. A kollektív gazdaságban nem volt rá szükség, a szőlőt ugyanis az államnak kellett beszolgáltatni, ezért szétdarabolták és eltüzelték, noha a népi technika e ritka példánya muzeális értéket képviselt.

Lakosait 1715-ben és 1720-ban nem írták össze Petri Mór szerint; 1847-ben 541 lakosa volt Vérvölgynek. Az 1890-es összeírás részletesebb adatokkal szolgál: 580 lakosa közül magyar 571, román 9, házak száma 136; római katolikus 1, görög katolikus 10, református 530.1910-es összeírás adatai alapján 602 lakosából 509 volt magyar, 2 román, 10 más; református 571, görög katolikus 14, izraelita 14, katolikus 3. Az 1924-ben megjelent Szilágy vármegye községeinek kalauzában 597 la¬kosról van adat, mely lakosságszámból magyar 587, román 9.

A kollektivizálást követően elvándorlás kezdődött. Részben a Bánságba mentek időszakosan alkalmi munkára, ám a közeli Szilágycseh, a megyeszékhely Zilah, a távolabbi Nagybánya építőtelepei és iparvállalatai is csábítóak voltak a rosszul vagy sehogysem fizetett mezőgazdasági munkával ellentétben.

Az ingázást az említett városokban való letelepedés váltotta fel, így nem kevés volt lakosa hétvégi hazajáró lett, különösen azóta, amióta az elvett földeket visszakapták. Nem meglepő ezért sem a falu lakosságának apadása, így az 1992. évi népszámlálás mindössze 454 lakost jegyezett, amiből 451 magyar és 3 román.

Gazdasági életét a 20. század első felében a törpebirtokos rendszerű földművelés jelentette, ipara nem volt, ám a második világháborút követően még állt Soóki Lajos és társa gőzmalma, valamint Süle József olajmalma. A falusi ipart mindössze néhány alapvető szolgáltatást kielégítő tevékenység (kovács, cipész) képviselte.

Kevés szántóföldje lévén - századunk húszas-harmincas évtizedeiben 10-15 gazdának volt 10-20 hektár közötti földtulajdona napszámba jártak dolgozni a Kaizer-birtokra, melyből 50 hektárt agrárrefom címén szétosztottak.

A század második felében az ingázó életmód, a városi munkalehetőség nyújtott megélhetést a többségnek, ennek okán jelenleg sok a nyugdíjas a faluban, a 90-es évek fiatalabbjai ugyanis Magyarországon vendégmunkások vagy feketemunkát végeznek.

Vérvölgyön a református felekezetűeken kívül nincs számottevő más vallású lakosság, kevés adventista és baptista él még a faluban.

Egytantermű református iskolája 1877-ben épült. A vérvölgyi iskolai nevelésről kevés dokumentum maradt meg. A templomban lévő felirat szerint 1803-ban volt iskola Szatmári József tanítóskodása időszakában, s többnyire felekezeti jellegű maradt az oktatás 1948-ig.

Az 1877-ben épült iskolában az 1907/1908-as adatok értelmében 69 tanuló volt. A felekezeti oktatás nem volt folyamatos, 1925/26-ban gyenge látogatottság mellett román nyelven folyt a tanítás. Az iskola 1924-1945 között hét osztállyal működött, 1944-1948 között református felekezeti jelleggel; 1954/1955-ben öt osztállyal, 1961-1968 között pedig nyolcosztályos iskolaként. 

Hivatkozások

Források

Kőváry László: Föld- és országtani vázlatok Szilágyról, 1840

Fejér László: Vérvölgy, in.: Szilágysági magyarok, szerk. Szabó Zsolt, Kriterion, Bukarest, 1999.

Épített örökség

Vérvölgy református temploma
Legrégibb kegytárgyát az 1590-es évekből való aranyozott egyházi kelyhét elvitték a bukaresti Történelemi múzeumba kiállítani 1971-ben, azóta sem kapta vissza az egyház.

Vérvölgy (Verveghiu)

Az adatok feltöltése folyamatban...

Szöveg kiegészítése

Ha a kiegészítené a szöveget, vagy hibát, hiányosságot talált benne, kérjük írja az alábbi mezőbe a módosításait, melyeket ellenőrzés után megjelentetjük az oldalon.

Kép hozzáadása

Ha képet szeretne feltölteni, kérjük válassza ki a feltöltendő fájlt.